2017. október 8., vasárnap

Csend van, hallgatag, csak az ősz kopogtat

Nehezen, elnyújtva pirkad. Nem akaródzik felkelnie az ásítozó, sokáig nyújtózkodó napnak. Ólomszürke súlyos ruháját rendszerint itt hagyja az éjjel, s fázósan takarózik ajándék ködpaplanjába a túlpart. Nehéz cseppek görbítik  föld felé a pókháló szálait, s fura csend ücsörög egy ideje a tájon. A pók elgémberedett tagokkal sajnálkozik. Lassan, nagyon lassan szárítja fel a nap sugara az itt felejtett harmatot. Megritkultak a madárrajok is. Eltűntek rég a fecskék, küszvágó csér sem köröz már a víz felett. A kórus, amelyet a nyár karmestere vezényelt az erdőkön mezőkön, úgy tűnik jó ideje szétszéledt. A zenekar is összepakolt. A nótázó madarak nyári éneke emlékké foszlott rég, a dalok csodás dallamait hamarost varjak éktelen károgása váltja fel. Komor hangjegyeik fekete szárnyakon szállnak majd az ég felé.


Úgy vélem, minden évszak egy meghatározható alakot ölt. Az ősz is. Mint egy mesterember, hasonlóan akár a kártyalapokon. Az ősz az én szememben egy festőművész! Festékes ruhában spalettával hóna alatt vígan, fütyörészve jár. Munkája napról-napra élénkebb színben mutatja az erdőket. Sietnie kell, mielőtt a szél és az eső levetkőzteti a fákat, időben meg kell lennie a munkával, mielőtt elfogy a festővászon. Oda fent a Tátra helyei cukorsüveg sipkát húztak már. Épp ezért rohan folyton. Bokáig érő seszínű köpönyege meg-meglibben léptei ütemére. Nem igen tudok vele szót váltani. Egy alkalommal sikerült, de csak egy kérdésre adott időt, válaszát pedig menetből foghegy végről vetette elém: -"Mit is mondhatnék? Ott van minden gondolatom a szemed előtt! Nézz szét, s tudj bennük olvasni!"




Igaza van. Felesleges is kérdezzem. Keze nyomát otthagyja a folyókon, a mezőkön, erdőkön, a városokban és falvakban is egyaránt....
S hallani olykor a sanzont, melyet vígan fütyörész az erdőn, hallani, hogy öles léptekkel rebben a dallam a völgyön át.

Ott áll a csuka a zsombék szélén lesben
Esténként a Duna fodroktól mentes tiszta vizében, a hold vigyorgó arcában önnön másában gyönyörködik . Eközben szellő se rebben, s ő elégedett vigyorral a képén halovány pilácsot tart a túlparti sűrű lombok felett. A csillagok csak messziről hunyorognak az éjjeli fényben, elhomályosuló ragyogással. Fázósan borzolja tollait a bagoly a hold fényében fürödve, s lassú lépteit hirtelen óvatosra veszi a róka a bozótban. Zörren az avar. Rozsdabarna szőnyege elrejti az erdei egeret, aki makkot gyűjt télire. Érzi ő is a változást.

Ősz. Hát itt van. Mindig akkor érkezik, amikor megjelennek az első gesztenyesütő asszonyok. Parázs felől száll fel a gesztenyehéj fanyar füstje.  A sült gesztenye illata bejárja a város kis utcáit, benéz minden kis sikátorba is jelezve, hogy megérkezett. Milyen hangulata van ennek. Több helyen fázós kis házikók kéménye áll munkába, még mielőtt a nap szégyenlősen elrejtené halovány narancsszín arcát az Alpok láncolata mögött. Jellegzetes a füst szaga, s vékony lepelként megül a háztetők felett ezüstszürkén. A lehulló dió nagyot koppan a földön, ez félreérthetetlen sugallat. Megérkezett.

Emlékszem nagymamám kis házára. Ott foglalt helyet, a Sajó völgyében majd nyolcszáz éve meglapuló kis gömöri városkában. Milyen morcosnak tűnt a kertje a nyár után. Nehéz köd takarta el szemeink elől a kert végét. Esett, s a nyirkos falevelek mellett ott lapultak a lehullott diók. Gyerekként hogy tudtam örülni a diószedésnek! Mikor a barna falevelek között megláttam pár szem diót! Mindig eszembe jut a kis kert, ahogy őszbe csavarodott. A kályha melege, a lobogó tűz a pattogó fa. Az ablakon át néztük a szélben táncra perdülő falevelek parádéját.... Emlékek, képek.

Az este hirtelen sötét lesz, s fázós eső szitál az avarra. Ott elmotoz a sün is kicsinykét, mielőtt nyugovóra tér. Madár se hangzik. A szürke égbolt hallgatag ajka esőre hajlik. Csend. S halk kopogás. Ütemes. S lassan víztől nehezednek a fák. Nincs ebben semmi különös, csak az ősz kopogtat.




Estkép

A gyapjas tintagomba is megtalálja az utat

Az eső megnövesztette a fehér tarlógombát is









Kelt: 2017. Év Magvető havának 8.-ik napján














8 megjegyzés:

  1. Tényleg lebilincselő(ismét).5*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik.
      Szívesen kötöm össze az irodalmat a horgászattal, a természettel, mert úgy vélem, szorosan összetartoznak. Ezen belül próbálok kipróbálni többféle stílust, írásmódot, egyrészt hogy ne legyenek egysíkúak az irományaim, másrészt hogy rátaláljak arra a módra, amely igazán fekszik nekem

      A pozitív, illetve a negatív visszajelzések (bár ez utóbbi még nem igen volt) is segítenek abban, hogy csiszolhassam ezt, a dolgot, amelyet úgy fogalmaznék meg, hogy horgászirodalom....

      :)

      Törlés
  2. Kedvenc hónapom az ősz. Szomorú is, mert a telet nem igen szeretem. Legalább is ezt ami nálunk van. De a tél az igazi ideje az ilyen írások újbóli átlapozásának,a fotókban gyönyörködésnek.... Köszi, hogy ezzel az írásoddal is örömtelibb lesz ez az időszak :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó Csaba!
    Ma én is átadtam magam az ősznek. Reggel héttől délután ötig jártam a folyót derékig a vízben...Nem bírtam abbahagyni.
    Menyusok ébredeznek már?

    VálaszTörlés
  4. Szia Zoli!
    Köszi.
    Nagyon nehezen ébredeznek. Nem is emlékszem ilyen gyenge szezonkezdetre. Tegnap az egyik legjobb "menyhalas" pályán még 6 db! kisharcsát fogtam (25-50 cm).... változó minden. Ahogy a napok is, úgy a folyók is évről évre másak. S sikeres csak úgy lehet a horgász, ha követi, látja, érzékeli a változásokat, s alkalmazkodik is ehhez.....

    VálaszTörlés
  5. Miféle ősz? Késő nyár van... :D Jó volt ide benézni Csaba, köszi!

    VálaszTörlés